Nővérem alábbi írása jelent meg a TIHANYI VISSZHANG újságban édesapámról és a családunkról (2013. július, VII. évfolyam, 59. szám), ide kattintva eredeti formában is olvasható.

A Csáki-Maronyák család 80 éve a tihanyi Halásztelepen

„Diák voltam a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, mikor divatba jött az úgynevezett ’filléres gyors’ (olcsó, vasárnap reggel induló, este Budapestre visszaérkező kiránduló vonatok voltak ezek). Ilyen Keszthelyre menő ’filléres gyorsra’ ültünk fel, barátommal egy nyári vasárnap reggel; 1930-31-ben lehetett. Alsóörstől kezdve már a tihanyi félszigetet kellett néznünk a vonat ablakából, mert különválása, önálló szerepe a tó egységében messziről
érződött és vonzott. Elhatároztuk, hogy leszállunk Tihanyban. Füredet elhagyva újra megálltunk, a kalauz Aszófő-Tihanyt kiáltott. ’Ez az’ – mondta kérdésünkre – a táblára mutatva, annak jobb felére, mire kiszálltunk a vonatból. Messze voltunk a Balatontól.
A hosszú földnyelven végig a félsziget poros országútján, sokszor két szikladomb közé zárva gyalogoltunk kiaszott kopár szárazföldön nyomulva, csak jobbról-balról messze egy-egy látkép, kilátás a vízre nyugtatott meg, hogy itt vagyunk a Balaton közelében. Még a faluban is bezárt világban lépdelve, már türelmetlenül löktetve értünk az apátsági templom melletti kilátáshoz. Itt minden átmenet nélküli pillanat, roppant rálátás egy zenekari fortissimót követő csend döbbenetével állította el lélegzetünket. Némán néztünk, bámultunk. Dél felé járt. Bárányfelhők kerek árnyékfoltjai tagolták a tó tükrét és színét a napsütésben. Megbabonázva néztük a párába vesző végtelent. Mérhetetlen csend volt. A lábunk alatti mélységben a parton mozgó néhány hangya piciny emberalak, bizsu vitorlások, a játékmóló végén hajladozó kis ’szúnyog’: egy horgász mesevilágát láttuk… aztán a füredi, alsóőrsi
partokon végigtekintve ismét a párás gyönyörű titkot, távolabb keletnek a magát sejtető Kenesét, Aligát. A kietlen, néhol vájatba zárt kopár rossz úton váratlan kényszerből legyalogolt nyolc kilométer után megnyugvást, kielégülést éreztünk ott fenn az enyhén szembeszél könnyítő simogatásában, a Balaton kellős közepén. Újra magunkra találva jött az ismerkedés tele izgalmas örömmel. A félsziget, a falu végtelen változatossága, pompás
példátlan gazdagsága látványban minden pár lépés után új élményt jelentett. Ezek a percek, órák kötöttek örökre Tihanyhoz…”
(Részlet Csáki-Maronyák József leveléből.)
Édesapám fenti soraiban tulajdonképpen „minden” benne van. Így került ő először Tihanyba és ez a rajongás haláláig nem múlt el. Első látogatása után már tudatosan jött ide a fent néven nem nevezett barátjával és együtt találtak rá a Halásztelepre mint a nyári pihenés és alkotás remek helyszínére. (Mindketten Rudnay Gyula tanítványai voltak a Képzőművészeti Főiskolán, majd később tanárok, így a nyarat a festészet és a horgászat töltötte ki számukra.)

Csáki-Maronyák József Tihany látképe
Csáki-Maronyák József: Tihany látképe

A Halásztelep az akkor már felfedezett nyári Balaton mellett is a „világ vége” volt, de a parti út elkészülte után, a húszas, harmincas években 10-12 házból álló kis nyaralótelep is kialakult
itt. Tihanynak ezen a pontján a halászat szervezetten már a 19. század végétől, azaz az e században végzett balatoni vízszintsüllyesztések után – 1986-ig – működött. A tihanyi halászbokor majdnem egy évszázadon át tartó itteni működése alatt az alapvető napi rutin szinte alig változott. Itt a Halásztelepen megvoltak azok a körülmények, amelyek a halászok munkájához kellettek. Ezek: a halászház melletti földbe süllyesztett jégverem, a szerény hajó- és bárka-kikötő és a jellegzetes, fából ácsolt hálószárító állvány, amely csak a vízről volt megközelíthető. A külső szemlélő számára a halászat és a halászok munkája archaikus és idilli látvány volt, bár ez nagyon kemény, kitartást igénylő munka. A tihanyi halászatot 1986-ban egy tollvonással számolták fel. Emlékezzünk meg a még élő három utolsó tihanyi halászról, Pekár Miklósról, Végh Lászlóról és Varró Jánosról, akiket a művész is megörökített festményein.

Halásztelep, halászok az 1950-es években
Halásztelep, halászok az 1950-es években

Csáki-Maronyák József a harmincas években a nyár nagy részét a Berek-család által működtetett kis fogadóban töltötte, és a negyvenes években sikerült az eladóvá vált „Szélcsend” házat megvennie. Ez a tágabb család számára is lehetővé tette az itt tartózkodást. Az orosházi nyugdíjas szülők is sok időt töltöttek itt. Az édesapa számára a legnagyobb vonzerőt a horgászat jelentette;hiszen abban az időben a Balatonon paradicsomi horgász-állapotok voltak.

A képen jobbra Csáki-Maronyák József szülei az 1950-es években a régi Halásztelepen
A képen jobbra Csáki-Maronyák József szülei az 1950-es években a
régi Halásztelepen

A Halásztelepen ekkor nagyon családias volt a hangulat, mivel mindenki ismerte a másikat és a maihoz képest csendesebb mederben zajlott az élet. Szellemi életünk nagyjai közül mások is otthonra leltek itt. Illyés Gyula és Szabó Lőrinc is „halásztelepi” volt. Borsos Miklós, Csáki-Maronyák József tanártársa a főiskolán, sokáig Gödrösben élt. A balatoni idegenforgalom fellendülése az 1960-as évek elejéhez kapcsolódik. Ez nagy változást hozott a Halásztelep számára is. Gombamód szaporodtak az új házak és velük együtt gyarapodtak az új lakók is. A kompra tartó és várakozó autók sora hatalmas átmenő forgalmat jelentett. A természetrajongó Csáki-Maronyák József az itt töltött évtizedek alatt Tihanyról és a Balatonról megszámlálhatatlanul sok remekművet festett halásztelepi műtermében. Nincs a tónak olyan pillanata, hangulata, amelyet ne örökített volna meg.  Portréfestészete mellett a balatoni tájképek alkotják művészetének másik nagy fejezetét. Aki ismeri őt, mindezt tudja. Szép feladat lenne a Balaton partján ezekből a művekből kiállítást rendezni. A Szélcsend lakóinak száma az ötvenes években egy ifjú feleséggel és két kislánnyal gyarapodott. A két leány felnőtt, a fiatalabbik, Csáki-Maronyák Éva szintén festőművész lett és ő is a Balaton szerelmese. Természetesen egy másik nemzedék, egy másik ember szemszögéből látva fest; a vitorlázás, a vitorlássport és a mozgalmas víz ábrázolása felé fordulva. E téma változatos és kimeríthetetlen. Tavasztól őszig Halász utcai műtermében alkot, képeiből rendszeres kiállítás látható a közeli hotelben.

Csáki-Maronyák Éva: Tihany előtt
Csáki-Maronyák Éva: Tihany előtt

A család következő generációja hat gyermekből áll, akik a nyolcvanas, kilencvenes években születtek. Közülük ketten szorosabb szövetséget kötöttek a vízzel. Egyikük neves versenyvitorlás hajótervező és építő (Déry Attila, FLAAR Kft.), a másik vitorlás versenyző. Az augusztusban érkező két gyermek, családunk ötödik nemzedéke lesz a Szélcsendben. Talán egyszer őket is ideköti majd a víz selymessége és a fények játéka a vízen…
Számunkra szomorú, hogy már a buszmegálló neve sem őrzi a Halásztelep, e szép és régi magyar elnevezés emlékét. A fiatalabbak már kérdően néznek, ha e szót hallják a magunkfajta „öregektől”
Csáki-Maronyák József (†2002) és szülei, Maronyák József (†1962),és Csáki Julianna (†1969) a tihanyi temetőben nyugszanak.

DÉRYNÉ CSÁKI-MARONYÁK KATALIN építészmérnök

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.